A pincefalu egyik titka – Umenhoffer Pince
A magyar borvidékek egyike a Hajós-Bajai, kalandozásom is erre a területre vitt. Baráti társasággal érkeztünk egy jó hangulatú bortúrára, interjú született belőle.
A Hajós-Bajai borvidék adottságai már a középkortól segítették az embereket abban, hogy szőlőt termesszenek. Az eleinte főleg kadarkával foglalkozó vidék a XVIII. században német telepesekkel bővült, amelynek köszönhetően a terület borkultúrája is megváltozott. Pinceutcákká, sőt egész pincefaluvá állt össze a löszbe vájt pincék sokasága.
Több mint 1200 pince és présház található Hajóson. A pincefalu teljesen elkülönült a szőlősgazdák lakhelyétől. Ez az településszerkezet, a népi építészet és a német borászok szakértelme tette a pincefalut egyedülállóvá. A borospincék egymásutánisága olyan különleges hangulatú utcákat alkot, amelyeken ma is nagyon különleges élmény sétálni. Borkóstolónk során utunkba került az Umenhoffer Pince. Amint beléptünk a parányi, de nagyon hangulatos borozóba, a két tulajdonos fogadott bennünket. Umenhoffer Márta és férje, Umenhoffer Zsolt kedvességükkel és történetükkel írásra késztetett.
Beszélgetni egy (vagy több) palack bor mellett érdemes igazán. Borozgatás közben sokkal jobban megnyílnak egymásnak az emberek, megszűnhetnek titkok, gátak, határok és marad a tiszta emberi lélek. Az Umenhoffer borozóban ücsörögve a bor minden mennyiségben adott volt, már csak meg kellett tudnom a történetüket, mert minden borászatnak megvan a maga sztorija. Egy első töltésű, négy hónapon át érlelt tramini mellett kezdtünk bele a beszélgetésbe Mártival. (Zsolt eközben már a pincéjükben megrendezésre kerülő legénybúcsúra készült).
Ha egy olyan csapat érkezik hozzátok, akik még csak most ismerkednek a borokkal, mit ajánlsz nekik, hogyan kóstoljanak?
Sokan látogatnak hozzánk, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy mindenki profi borász. Aki először jár borkóstolón, esetleg sosem ápolt különösebb kapcsolatot a borokkal, annak azt tudom javasolni, hogy a bor pohárba való töltése után nem azonnal a kóstolással érdemes kezdeni. Még mielőtt belehörpintenénk az italba, érdemes illatmintát venni. Csak ezután vegyünk egy kis kortyot a szánkba, majd meg kell pörgetni annak érdekében, hogy minden ízlelőbimbóhoz elérjen a zamat. A korty lenyelése után az orrunkon engedjük ki a levegőt. Egy egészen más ízvilágot kapunk.
Az Umenhoffer pincészetre milyen hatással volt a koronavírus-járvány?
Két hónapig zárva voltunk és nem is tudtunk kinyitni. Ebből a pincéből értékesítünk mindent. Csak néhány megrendelésünk volt a karantén idején. Volt, aki a honlapunk alapján vagy Facebook-on talált meg minket, illetve a visszatérő vendégek tartottak igényt termékeinkre. A nyár jót tett nekünk, mert sokkal erősebb volt. Éreztük, hogy sokan nem mertek külföldre utazni, ezért hazai vidéken kerestek maguknak látnivalót. Ennek köszönhetően a mi forgalmunk is jó volt.
Térjünk vissza a kezdetekhez. Mi a pincészetetek története?
Mindkettőnk felmenői foglalkoztak a borászattal, a szőlőtermesztéssel, így egyikünktől sem állt távol a borok világa. 3000-en lakunk bent a városban és 1200 pince van a pincefaluban. Azaz mondhatni, hogy minden családra jut egy-egy pince. Ezen a vidéken ebbe növünk bele. Már a kicsi gyerekek is kiveszik a részüket a szőlő körüli munkából.
A férjem, Zsolt, 2009-ben készítette el egy hordónyi vörös és ugyanennyi fehérborát a nagypapájától örökölt pincében és még szó sem volt arról, hogy borászkodni kezdünk. A borokat arra a célra készítette, hogy legyen mivel megkínálni a barátokat pincebuli alkalmával, hogy ne a nagyszülők borát kelljen megdézsmálni. 2011-ben csatlakoztam a történethez. Attól kezdve már komolyabban gondolkodtunk a borászat terén, hiszen én borászként végeztem. A férjem viszont mindent a nagypapájától tanult meg. Azt gondolom, hogy ez utóbbi sokkal fontosabb dolgokat tud hozzátenni a borkészítéshez, a hagyományokhoz, mint amit én tanultam meg a nagy üzemekben. Azóta 11 év eltelt és 100 hl bort termelünk. Mindent kézzel és ketten készítünk, beleértve a palackozást, a dugózást, a címkézést, a kapszulázást. Ez a pince, ahol most vagyunk, az értékesítő, vendéglátó pince, mert nem tudjuk összeegyeztetni azt, hogy ahol feldolgozzuk a szőlőt, ahol végezzük a borászati munkát, ugyanott fogadjuk a vendégeket is. Ez a hajósi, főútvonal melletti borozónk (Hajós pincefalu, Bajai u. 4.) azonban kimondottan arra szolgál, hogy a vendégek igényes helyen kóstolhassák borainkat. Ahhoz pedig, hogy ne csak hétvégenként, hanem hétköznap is betérhessenek hozzánk az szükséges, hogy olyan helyen legyünk, ahol könnyen megtalálnak. A Bajai Múzeumból sikerült megszereznünk azokat a fotókat — mutat Umenhoffer Márti a falra —, amelyek a pince egykori valóját mutatják be. Nem családi pincéről van szó, nem örököltük az őseinktől, hanem vásárolt présház. Borzasztó állapotban jutottunk hozzá és amit most látsz, az mind a szülők, nagyszülők segítségével, valamint a mi kétkezi munkánkkal valósult meg. Igyekeztünk a legtermészetesebb valójába visszaállítani a pincét, ezért a már meglévő vagy ide illő anyagokkal dolgoztunk. Például egy nagyon régi bontott ház feljavított deszkái kerültek a pince mennyezetére. Mi magunk csiszoltuk, égettük meg. Az itt talált téglákat is beépítettük a pultba, mutatva az utókornak is. Az autentikus hatáshoz a bororzó berendezése is hozzájárul. A dédnagymamám kis kályhája melegíti a helyiséget hideg időben. Nem célunk, hogy nagyobbak legyünk, de a jelenlegi 2 hektárnyi szőlőnket 5 hektárra szeretnénk bővíteni, mert akkor már mindketten főállásban tudnánk a borászattal foglalkozni.
Bírni fogjátok az 5 hektárnyi területet is ketten?
Mindenképp így szeretnénk, ez a terv. Azt számolgattuk, ha most két hektárral megbirkózunk, akkor öttel is menni fog. Vásárolnánk kistraktort és gépeket, hogy ne kelljen mindent kézzel elvégezni. A szüret ezután is kézzel történne, mint eddig is. Vásárolt szőlő esetében is ragaszkodunk a kézi szüretelésűhöz. A kacsolás is így zajlik, valamint kapálunk és törzset tisztítunk. — Közben már egy újabb, frissen felbontott palackból csordogál poharainkba a száraz, fehérbor. Egy 2019-es tramini. — A Hajós-Bajai borvidéken kedvelt fajta a tramini, de sokan azt gondolják, hogy ez csak édes bor lehet. Az Umenhoffer pincészet nem édes bor párti, hanem a száraz, extra száraz borok kategóriáit képviseljük. Sőt mindketten ezeket kedveljük a leginkább.
Melyik borotokra vagytok a legbüszkébbek?
A fehér kadarkánk egy vörösszőlőből készített fehérbor, amely a nemzetközi borverseny II. legszebb kadarkája különdíjat nyerte el az aranyérem mellett. Legalább ilyen büszkék vagyunk a Kincsemre. Ez egy cuvée, amely 50% cabernet, 40% kékfrankos és 10% kadarka, amellyel a Hajós-Bajai borvidék legjobb vörösbora díjat hoztuk el 2018-ban. Ekkor avatták a férjemet is borlovaggá. Boraink címkéjének megtervezéséhez teljes mértékben a saját ötleteinket használjuk fel, amelyet azután egy kalocsai grafikus valósít meg. Az olaszrizling és a tramini címke az én fejemből pattant ki.
Borászként, főleg aki a két kezével készít minden palackot, bizonyára minden borotokat szeretsz, de biztos van kedvenced. Melyik az?
Mindet szeretem, mind az „én gyerekem” és mindegyik bort lehet valamiért szeretni. A férjem is hasonlóan vélekedik erről. Amit nem innánk meg, mert olyan az évjárat, az ki sem kerül a vendégek elé. A vörösboraink mind szüretelnek és ehhez ragaszkodunk is, mert ez a hagyomány megtartása szempontjából is fontos számunkra. Nem vesszük ki a borból azt a sok íz- és illatanyagot, amitől igazán érzékelni lehet a bor sajátosságait.
A kadarka sokak fejében úgy létezik, mint asztali bor, kocsisbor. Az utóbbi időben azonban kezd újraéledni és egyre többen érdeklődnek, főleg a régi fajta kadarka iránt. Nekem szívügyem a kadarka, valamint a zweigelt is. Ez utóbbi azonban még nem engedi, pontosabban fogalmazva még nem akarja adni magát.
Milyen fejlődésen mentetek keresztül?
Minden évben egy kis mennyiségnövekedést produkálunk és a fajtákban is mutatkozik változás. A legelején három borfajtával indultunk és mára már 11-féle van. Mégis azt gondoljuk, hogy nem a mennyiségre törekvő borászatok közé szeretnénk tartozni, hanem azok közé, akiknek a minőség sokkal fontosabb. Éppen emiatt van az is, hogy egyes tételeinkből csak néhány száz palack készül, de olyan is előfordult már, hogy annyira jól sikerült borról volt szó, amit inkább elraktunk, hogy visszatartsuk. Ilyenek a vörösboraink. Nem szeretnénk túlnőni magunkat. Nem az a célunk, hogy jelen legyünk minden polcon és bármikor le tudják emelni borainkat, hanem az, hogy ellátogassanak hozzánk a vendégek és helyben, a borozónkban kóstoljanak. Ha pedig már ellátogattak erre a vidékre, akkor nézzék meg a pincefalut, a kastélyt, a látogatóközpontot és utána térjenek vissza hozzánk.
Technikailag milyen innovációt vezettetek be?
A jövőben tervezzük egy csavarzáró gép beszerzését, mert ez idáig bérlés útján valósítottuk meg a palackok zárását, ami nagyon behatárolja a tevékenységünket. A vörösborainkat szigorúan parafadugóval zárjuk le.
Eddig a traminink és az olaszrizlingünk is dugós volt, de az újfajta üveghez nem kaptunk bele illő parafadugót, úgyhogy ez a szériánk csavarzáras lesz. Nem vonom kétségbe a csavarzár praktikusságát, de nem a vörösborokhoz és a testesebb fehérborokhoz illő. A nagyobb boroknak meg kell adni azt a tiszteletet, hogy ne csavarzárat használjunk.
Pályázatok útján nincs lehetőség a bővülésre, a fejlesztésre?
Kicsik vagyunk ahhoz, hogy egy nagyobb projektbe belekezdhessünk. Mindent önerőből valósítunk meg, ez azonban lassabb haladást eredményez. A borászkodás másodállás volt mindkettőnk életében, hiszen a férjem főállásban bádogosként dolgozik. Szeptembertől azonban én vagyok az, aki már főállásúként csak a pincével foglalkozom.
Mit gondolsz, milyen lesz az idei termés?
Miben bízhatnék másban, mint abban, hogy jó lesz. Nagyon sok eső esett, azután kellemes meleg időjárás köszöntött ránk, ami kellett a szőlőnek. Jött az eső is, de jég nélkül, így nem jártunk úgy, mint tavaly, amikor az utolsó pillanatban a jégeső sok területen okozott kárt.
A pincészetetek családi vállalkozás. Más családtagok is besegítenek a munkába?
A szőlő 90%-t mi szüreteljük kézzel, de a cserszegi fűszeres az nem saját termés, hanem egy helyi termelőtől vásároljuk minden évben, ahol ugyancsak a kézi szüretelést részesítik előnyben. A szüleink, testvéreink és a fiaink is szívesen besegítenek a munkába. A fiúk számára külön kis vödör és kisolló áll rendelkezésre, nagyon élvezik a szüreti munkát. Ebbe a munkafolyamatba tehát besegít a család, de a borkészítés mikéntjébe már egyáltalán nem. A szőlő feldolgozása már csak a kettőnk kizárólagos feladata.
Kisebb társaság fogadására is alkalmas a pincétek, és a férjed egy legénybúcsú helyszínét rendezi be éppen. Volt alkalmatok híres személyekkel összefutni saját kis borozótokban?
Járt nálunk Kemény Dénes nem is olyan régen. A legutóbbi rendezvényünkön megjelent Soltész Rezső is. Szerencsére sokan jelentkeznek be hozzánk. A tapasztalat az, hogy a látogatók kedvelik a bortúrákat és a csettegő taxizás lehetőséget biztosít arra, hogy felfedezzék az egész pincefalut. Egész, vagy akár több napos itt tartózkodásra is érdemes ez a környék, hiszen a mi pincénkben is lehetőség van borkóstolóra, borvacsorára. Akár családi vagy céges rendezvények lebonyolítására, családépítő tréningekre is kiválóan alkalmas az Umenhoffer Pince.
Két olyan ember találkozott össze és alapított családot, akik életében a szőlő mindig is szívügy volt. Ezt a jelenben tudják leginkább kamatoztatni. Nem szeretnék kinőni a családi pincészet meghitt hangulatát, de a fejlődést egyáltalán nem utasítják el. Minden évben képesek változtatni, hiszen minden évjárat más. Az Umenhoffer házaspár a borászatban megtalálta önmagát, hivatását és a bor „születésétől” a bor „haláláig” vele vannak.
Szerző: Rónai Márta
Fotók: Umenhoffer Pince
