Vallomás a pezsgőhöz
Úgy tapasztalom, a pezsgőt sok helyen leginkább ünnepi italnak tartják. Én azt mondom, nem jó ez így. Paradigmaváltás kell. Ne csupán szilveszterkor jusson eszünkbe. Legyen a pezsgő a hétköznapok része is, ne csak a különleges alkalmak italát lássuk benne. Pukkanjon, szisszenjen, pezsegjen bármikor, amikor csak úgy tartja kedvünk.
Történelmi példák hosszú sorával tudnám alátámasztani, miért érdemes a pezsgőre egy picit másként tekintenünk. Itt van rögtön Napóleon, aki két okból ivott pezsgőt: amikor csatát nyert, hogy megünnepelje, és amikor vesztett, hogy vigasztalódjon. Hasonló elvet vallott Churchill is, aki nagy hódolója volt és élete során állítólag 42 ezer palack Pol Roger Champagne-t fogyasztott el. Tőle származik az idézet: „Ne felejtsék, uraim! Nemcsak Franciaországért harcolunk, hanem Champagne-ért is!”
Sörre bor… – a kezdetek
„Sörre bor, mindenkor; borra sör, meggyötör” – így tanítgattak húszas éveim legelején a nálam nem csak idősebb, de az alkoholizálás terén tapasztaltabb barátok, ismerősök egyaránt. Eminens „jókislányként” pedig szépen, szorgalmasan sajátítgattam el a különféle szeszes italokkal kapcsolatos ismereteket. Azt, hogy viszonylag későn léptem az alkoholok felfedezésének útjára, cseppet sem bánom, egyfelől mert korábban nem éreztem hiányát, másfelől, mert legalább jó kezekben voltam. Ennek az empirikus tanulási folyamatnak fontos állomása lett a pezsgővel való találkozás, ami később annyira felcsigázta az érdeklődésemet, hogy a kedvéért pár évvel ezelőtt egy teljes borszakértői kurzust is elvégeztem. De addig… khm… kacskaringós út vezetett.
Madame Dubarry-tól Dom Perignonig
Nem hamisítok múltat: volt, hogy Madame Dubarry volt a kedvenc. Időközben aztán finomodott az ízlésem és javult a minőségérzékelésem, de ezt is a tanulási folyamat részének tekintem. Fiatalság, bolondság, ugye. És persze pénzszűke. Madame Dubarry már akkoriban is megfizethető volt, nem úgy, mint Dom Perignon, amiről bizonyára az is hallott, aki nem érdeklődik különösebben a pezsgők világa iránt. Rögtön hozzá is teszem, nem azért említem, hogy dicsekedjek, hiszen tudom, ebből egy üveg akár ötven-hatvanezer forintba is kerülhet. Kevesen születnek champagne-nyal a kezükben, és én sem tartozom közéjük. Elmesélem hát gyorsan, miként történt a nagy találkozásom a világ talán legismertebb, legelőkelőbb – és egyik legdrágább – italával.
|
Minden champagne pezsgő, de nem minden pezsgő champagne A pezsgő szőlő alapborból másoderjesztéssel készül. Röviden ez azt jelenti, hogy a szén-dioxidot nem utólag, palackozáskor adják hozzá, hanem az az ún. másoderjesztés folyamán a palackban alakul ki, amikor a cukor és az élesztő interakcióba lép egymással – az ég áldja őket ezért. Palackozás előtt ugyanis ún. tirage likőrt (borból, cukorból és élesztőből álló „koktélt”) adnak a borhoz, amitől a második erjedés beindul a palackban és létrejön, amit annyira imádunk: a pezsgés (alias CO2). Champagne-nak csak azt a pezsgőt lehet hívni, amelyet Champagne régióban, ún. tradicionális módszerrel, meghatározott szőlőfajtából készítettek. Pezsgő pedig mindaz, ami Champagne területén kívül pezsgőkészítési eljárással készült. |
Akkoriban udvarolt nekem valaki, akinek a pezsgők iránti rajongásomról meséltem, arról ábrándozva, milyen jó lenne egyszer Dom Perignont inni. Ő pedig egy gyenge pillanatában elárulta, mit rejt a szülei falusi házának lim-lomos pincéje. Több (!) palack Dom Perignont! El tudjátok ezt képzelni? Én alig tudtam. A döbbenettől először szóhoz sem jutottam, azt hittem, viccelődik. De nem. Megtudtam, hogy egy megnyert fiatalkori fogadás tétjeként porosodik méltatlanul egy rekesznyi Dom Perignon a fahasábok és krumpliszsákok mellett. (Ha jól emlékszem, annyi a sztori, hogy két pasi megegyezett: amelyikük először megnősül, annak egy rekesz Dom Perignont kell adnia a másiknak. Vajon melyikük járt jobban?) Onnantól fogva az exnek nem volt nyugta tőlem, folyton azzal nyaggattam, hogy bontsunk már meg egy palackkal. Egy ideig ellenállt, és azt mondta, különleges alkalmakra tartogatja: esküvőre, gyermekáldásra, ilyesmire. Én ezzel már akkor sem értettem egyet. Miért kellene egy pezsgőhöz – még ha az történetesen egy champagne is – alkalom? Végül az első együtt töltött karácsonykor meglett az akaratom. Talán lesz, aki megkövez azért, amit most leírok, de nem estem extázisba tőle. Inkább a tudat, hogy mit iszom, okozott igazán élvezetet, nem is annyira maga az ital. Ebben valószínűleg nem csekély szerepet játszott, hogy szerencsétlen tétel éveket szomorkodott már abban a pincében, mire megbontottuk – ez pedig az egyik legnagyobb bűn, amit el lehet követni egy pezsgő sérelmére. Szakértők szerint vásárlástól számított egy éven belül érdemes elfogyasztani. Azóta viszont sajnos nem kerültem ilyen közel Dom Perignonhoz, pedig most már jobban tudnám értékelni. Az időközben megszerzett tudást ezért is nagyon szeretném még legalább egyszer kipróbálni a gyakorlatban.
Pezsgő, mámor, spanyolok
Pezsgőevolúciómban egy sok-sok évvel ezelőtti, téli dél-spanyolországi nyaralás hozta el az igazi fordulópontot. A szállodában láttam először, hogy mi sem természetesebb annál, mint reggel pezsgőt inni. Aztán amikor egy nyáron visszatértem Torremolinos-ba, bizonyossággá vált, hogy ezek a spanyolok tényleg tudják, hogyan kell élni. Hatalmas élmény volt ismét azt tapasztalni a reggelinél, hogy a két-háromféle jól behűtött pezsgő a svédasztalon ugyanolyan magától értetődő, mint a tojás vagy a narancslé. Ki is próbáltam. Azóta azt vallom, az egyik legjobb dolog a világon pezsgőt inni reggelire.
Nem úri mulatság
A pezsgőről sokaknak valószínűleg a luxus, a nagyvilági élet jut eszébe, és lehet, hogy gondolatban kaviárt vagy osztrigát is társítanak hozzá, csak hogy a fényűzésről alkotott sztereotip kép még teljesebb legyen. Miután tisztáztuk, hogy pezsgők között is nagy különbség van az elkészítési eljárás, az időráfordítás, az érlelés tekintetében, elárulok egy titkot: árban is nagy a szórás. Ha champagne nem is feltétlenül, de kitűnő minőségű cava idehaza is kapható kedvező áron. A Freixenet kétezer-ötszáz forintért megvásárolható egy ismert kiskereskedelmi lánc kínálatában, ami rendkívül jó ár-értékarányt jelent. A tankpezsgők, vagyis a tartályos erjesztéssel készültek pedig még ennél is jóval olcsóbbak. Érdemes a Törley háza táján is körülnézni, akik egyébként mind a négy pezsgőkészítési technológiát alkalmazni tudják.
| Három pezsgőkészítési eljárást vagy módszert különböztetünk meg. (Habzóboroknál a széndioxidot utólag adják hozzá, ilyen értelemben ez a negyedik). A tradicionális eljárás lépéseinek részletes ismertetésétől most eltekintek, de ha nagyon leegyszerűsítve kellene meghatároznom, azt mondanám: ez a leghosszabb, a legtöbb macerával járó és legköltségesebb pezsgőkészítési folyamat (beleértve többek között a palackok rendszeres időközönként ismételt forgatását, rázogatását és a kilenc hónaptól akár három évig is tartó érlelést). Ennél az eljárásnál a pezsgő ugyanabban a palackban kerül értékesítésre, amelyben megszületett. Hát nem elképesztő? Az eredmény pedig a legapróbb, ezáltal a leggyengédebb szénsavgyöngyök és a legkrémesebb állag. Meg persze a – többnyire, de nem minden esetben – borsos ár. Tradicionális eljárással készül többek között a már említett Dom Perignon és az én személyes kedvencem, a Freixenet, egy spanyol cava-fajta. |
Pezsgőt a karanténban (is)!
És hogy mire jó a pezsgő? Hogy megünnepelj valamit (minő meglepő), hogy elfelejts valamit (vagy valakit), hogy jól induljon a napod, hogy gondolatban kicsit elmenekülj, ha éppen arra vágysz, például egy pusztító világjárvány közepén, vagy egész egyszerűen: hogy csak történjen veled valami jó dolog. A 2020-as tavaszi karanténidőszak legeleje engem is megviselt. Képzeletben visszamentem szép emlékű nyaralásaim helyszínére, hiszen akkor másként nem is tehettem volna. Az emlékek szomorúságot is magukkal hoztak, főleg az első, home office-ban és némi szorongással töltött munkahét végén. Az életünk fenyegető módon egyre jobban beszűkült akkor – és most ugyanezt éljük át, egy évvel később. Mégis, amikor a pezsgős terülj-terülj asztalkám reggelik eszembe jutottak, egyből jobb kedvre derültem. Ezért úgy döntöttem, pontosan azzal fogom kezdeni azt a vacaknak tűnő szombatot, mint anno, a nyaralások alatt: készítettem magamnak egy kis reggelit és megbontottam egy üveg cavat. És milyen jól tettem! Úgy éreztem, visszakapok valamennyit az elvett szabadságomból. Sanszos, hogy most hétvégén is így teszek.
A hírességek is…
Mára tehát ars poeticámmá vált: pezsgőt bármikor lehet inni. Mélyen egyet tudok érteni Coco Chanel szavaival, aki ezt a rá oly jellemző módon fogalmazta meg: „Én csak két esetben iszom pezsgőt: amikor szerelmes vagyok, és amikor nem.” Pezsgőt inni mindig ünnepi pillanat, de nem kell ünnepnek lennie ahhoz, hogy pezsgőt igyunk. És ha már a hírességeknél tartunk, azt olvastam, Marilyn Monroe előszeretettel mesélte magáról, hogy esténként egy csepp Chanel-parfümmel a bőrén bújik ágyba (hiába, na, így érnek össze a szálak) és reggelente egy pohár Piper-Heidsieck Champagne-nyal kezdi a napot. Hogy ez valóban így történt-e vagy csak a legendárium része volt, nem tudom. De csábítóan hangzik, még akkor is, ha a magam részéről a mindennapos italozás mellett nem teszem le a voksom.
Hiszem ugyanakkor, hogy a mértékkel fogyasztott pezsgő emeli az életminőséget. Nem sok kellemesebb dolgot tudok elképzelni, mint olykor-olykor becsiccsenteni egy (két) pohárka pezsgőtől. Egyszer ez olyan jól (?) sikerült, hogy az élményből Spicces vers született. Ezzel zárul e cikk, ami már egészen úgy néz ki, mint egy szerelmi vallomás a pezsgőhöz.
Szeretem, mikor beterít
a pezsgő mámora
mint egy palást véd és oltalmaz
Cary Grant óvta
így Ingrid Bergmant a Forgószélben
mikor rájött, hogy egész életében
csak ezt a nőt akarta.
Szerző: Rácz Laura Rebecca
