Fekete Vénusztól a fekete járdoványig – Élménybeszámoló a Borszerda fekete rendezvényről
Ha azt mondom fekete, a legtöbb embernek valószínűleg a halál, a gyász jut eszébe – legalábbis itt, a keresztény kultúrkörben. Én kifejezetten szeretem ezt a színt, szívesen viselem: ruhában, ékszerben, körömlakkban. Nem egyszer előfordult, hogy beszóltak miatta vagy aggódva, egyes esetekben aggódást színlelve megkérdezték: “Baj van?” Pedig számomra a fekete egészen mást jelképez: nekem ez az elegancia színe és adott helyzetben, outfitemtől is függően, a rockerségé, a vagányságé. De nyilván számtalan más jelentésrétege is létezik. Vajon mit jelképez a fekete a képzőművészetben? A fotográfiában? Mit jelenthet a fekete egy borász vagy éppen egy borkedvelő számára? És mit jelent neked, Olvasó?
Ezeken a kérdéseken merengtem egy csodaszép, kellemesen nyárias koraőszi estén, szeptember 15-én egy újabb Borszerda-eseményen, amelynek középpontjában ezúttal a fekete szín állt. A BorPortré újságírójaként és black-dress-funként már alig vártam, hogy „talpig” feketében lehessek – nem mintha nem ez lett volna az alap öltözékem a korábbi rendezvényeken is, de most a szerkesztőségi dress code is erre „kötelezett”.
Pedig egyesek szerint a fekete nem is szín, hanem a színek, illetve a fény hiánya, míg színelméleti megközelítésben a három valódi semleges „szín” – fekete, fehér, valódi szürke – egyike. Színdinamikai szempontból azokat nevezzük semleges színeknek, amelyek nem köthetők a színkörhöz, azaz, amelyeknek nincsen színezete, sem rezgésszáma, sem hullámhossza. A fekete filozofikus megközelítésben a kezdet és a vég színszimbóluma, a fogantatás és a halál körforgásának jelképe, valamint a legelső színek egyike, amelyet őseink megneveztek a színsorból.
No, nem emiatt hordok szívesen feketét és az igazsághoz hozzátartozik, hogy a fenti információkról is csupán e cikk megírása kapcsán egy kis kutatómunka nyomán szereztem tudomást. De valószínűleg mégsem véletlen a vonzódásom e színhez. Számomra szinte semmi sem csak fekete vagy fehér, nem vagyok a végletek embere és nem lehet jellemezni a személyiségemet egy-egy színnel, tulajdonsággal sem, az összetettség, az ellentmondásosság pedig a fekete jelentésrétegeiben is megmutatkozik. Mert mi jut, juthat róla eszünkbe, a bevezetőben említetteken kívül? A sötét oldal? A misztikum, a titok? Csúfság, sötétség, gonoszság? Az űr, a semmi? A fekete anyag? Fekete angyal, boszorkány? Az ismeretlen? Vagy épp ellenkezőleg: az ünnepélyesség, az elegancia? Ezek mind. Sőt, a fekete a hivatás, a hatalom, a pozíció kifejezője is: elég, ha a bírák talárjára vagy a papok reverendájára gondolunk. Üzenhet távolságtartást, szakértelmet, tiszteletet, mértékletességet. És lehet akár a luxus, a gazdagság szimbóluma is.
A ruhatáram meghatározó színe a fekete. Sosem lehetsz alul- vagy túlöltözött egy fekete ruhában, ahogyan azt Karl Lagerfeldtől tudjuk, de divattörténeti közhely, hogy Coco Chanelnek köszönheti a világ a „kis fekete ruhát” – így került át ez a ruhadarab a gyászolóktól (valószínűleg) minden nő ruhatárába. Az biztos, hogy mérvadó, erős szín, ami erőteljes érzelmeket gerjeszt. Nem egyszer tapasztaltam, hogy ha feketét hordasz, rögtön más vagy. A másság pedig sokak számára irritáló, félelmet vagy ellenségességet vált ki. Mégis a klasszikus elegancia színe, ami ráadásul optikailag karcsúsít, és – legalábbis nekem – az időtállóságot, a trendeken felül állást jelenti. Szerintem abszolút jolly joker.
Ezért is vártam nagyon a legutóbbi Borszerdát, ami igazán különleges élményt nyújtott számomra, pedig nagyon élveztem az eddigieket is, amelyek idáig is egy-egy szín (először a vörös, majd a kék és a zöld után az arany) köré épültek. Talán a fekete melletti elkötelezettségem és a kíváncsiság, hogy a Magyar Nemzeti Galéria mit hoz ki ebből a színből, eleve meghatározta az alaphangulatomat.
Egy kis ízelítő az előadásokból, tárlatvezetésekből
„A végzet asszonyai – Kund Abigéltől a Fekete Vénuszig.”
Király Zsuzsanna múzeumpedagógus tárlatvezetése 19. századi művek között.„Vörös és fekete – Romantikus és realista.”
Mácsay Krisztina művészettörténész tárlatvezetése a 19. századi művészet kiállításban.„Angyalok és démonok – A sötétség vonzásában.”
Sepsey Zsófia művészettörténész tárlatvezetése a késő gótikus szárnyasoltárok kiállításban.
Amikor aztán Csizmadia Kristóf, a Gere Attila Pincészet képviselője révén egy korábban számomra ismeretlen szőlőfajtával és egy csodás borral ismerkedhettem meg, még inkább le voltam nyűgözve. Villány egyébként is az egyik kedvenc borvidékem – testes, mély tónusú vörösboraival, amelyek olykor éppolyan sűrűek és átláthatatlanok, mintha feketék volnának.
A fehér és a fekete talán az a két szín, ami igazán polarizája az érzelmeket, élményeket, megjelenítheti az ellentmondásokat, hangzott el a Brigivel folytatott pódiumbeszélgetésen. A fekete az eleganciától kezdve a gyászon át sok mindent jelenthet, jelképezhet Kristóf szerint is, és ha a szakralitás oldaláról nézzük, akkor akár a pokolra is asszociálhatunk. A welcome drink mégis – vagy éppen emiatt – egy fehér habzóbor volt: nem meglepő módon, hiszen inkább az lett volna meghökkentő, ha már az üdvözlő ital is egy testes vörösbor.
A másik pólus: a fehér
A Borszerda idei utolsó eseménye a fehér szín köré épül. Szeptember 22-én szintén izgalmas tárlatvezetések, előadások várják a látogatókat. A borokról ezúttal a Bodri Pincészet gondoskodik majd. Jegyek a Jegymesternél válthatók.
No, de akkor, ha már beharangoztam, térjünk rá erre az egyedülálló szőlőfajtára, amelynek már a neve is nagyon szokatlan! A Gere Pincészet stílszerűen – a többi között – fekete járdovánnyal érkezett az eseményre. (És persze a Koparral, amelynek fekete a címkéje.) A fekete járdoványt, amely egyébként egy fajtakísérlet eredménye, mindössze 1 hektárnyi területen termesztik. Bő tíz évvel ezelőtt Gere Attila fejéből pattant ki az ötlet, hogy szeretne a régi, filoxéravész előtti fajtákkal is dolgozni. A filoxéra a 19. század végén érte el Magyarországot is, amikor egész Európát letartolta. Ezt követően a szőlőskertekben jelentős strukturális átalakulások mentek végbe: a filoxéra által elpusztított fajták helyét francia vagy más nemzetközi fajták vették át, illetve a bevált magyar fajták nagyobb területet kaptak. A fekete járdovány is ennek a folyamatnak esett áldozatul. Gere Attila a pécsi kutatóintézet fajtagyűjteményéből vásárolt néhány oltványt. Majd tíz év munkája után most mi is megkóstolhattuk ezt a különleges tételt.
Valóban egyedi, nekem nagyon ízlett. Kivételességét erősíti a tény, hogy Kristóf elmondása szerint a fekete járdoványt, úgy tudják, jelenleg egyedül a Gere Pincészetben lehet a világon megkóstolni. És hogy milyen ez a bor? Közepesen testes, fűszeres, nagyon egyedi karakterű. Kellemes, izgalmas, jó ivású bor, Kristóf szavaival élve egy külön egzotikum.
A fekete járdovány izgalmas történetével, semmihez sem hasonlítható karakterével, különleges hangzású nevével belopta magát a szívembe. Miközben iszogattam, szívesen hallgattam tovább a pódiumbeszélgetést. A bor évezredek óta szent ital, szakrális jelentőséggel ruházták fel, rituálékban szerepel. Ha belegondolunk, az egészségre is koccintani szoktunk, de ugyanígy egy szerződéskötés megünneplésére is. Az alkohol módosult tudatállapotot idéz elő, éppen ezért, ha valakivel elfogyasztok egy pohár bort és fel merek adni valamennyit a tudatos énemből, akkor az bizalmat feltételez a másik iránt. Mélyen egyetértek Kristóffal. Mértékkel a bor fogyasztása gyógyít. Koccintsunk mi is erre, egészségetekre!
Csizmadia Kristóffal külön is készítettem interjút, amit melegen ajánlok a figyelmetekbe. Kristóf ugyanis egy elképesztő sztorit osztott meg velem a fekete járdovány génvizsgálatáról. De olyan izgalmas témákról is beszélgettünk, hogy mitől bio a biobor, mit jelentett számára beházadosni a Gere családba, hogyan lett Gere Attila sörivóból borász, milyen értékek mentén határozza meg magát a pincészet, miben különbözik a történelmi borkészítés a mai, modern borászattól vagy éppen, hogy mi az összefüggés Gere Attila Frici nevű kutyája és a pince habzóbora között. Az interjú itt olvasható.
Szerző: Rácz Laura Rebecca
Fotók: Szántó András
