Beszédes címkék
A jó bornak nem kell cégér, de egy jó címke azért nem árt. Egyrészt élelmiszerként rengeteg kötelező információt tartalmaz a termékről, másrészt a forgalom növelése érdekében olyan „öltözék”, mint a kirakati bábura feladott ruha.
A bor nem szükségszerű alapélelmiszer, így máshogy viszonyulunk ehhez az italhoz, mint mondjuk a tejhez. Bizalmi termék, amelyet alkalomhoz, hangulathoz, eseményhez, személyhez mérten emelünk le a polcról. A palack kézbe kerülése egyet jelent az alapos mustrával. Már a látvány, a címke arculata, grafikai megjelenése, színe is hatást gyakorol ránk: hozzáértés nélkül is eldőlhet bennünk, hogy az adott italt szeretnék-e megkóstolni vagy sem, megfelelő ajándék lesz-e annak, akinek szánjuk. A látványon kívül a címkén feltüntetett adatok is befolyásolhatják vásárlásunkat, már ha tudjuk, mit érdemes elolvasni.
Ki, mit, hol állít elő?
Egyes adatokat mindenképp szükséges feltüntetni a borospalackok címkéin, amelyet a 127/2009. (IX. 29.) FVM rendelet 51/B. paragrafusa határoz meg. A nyomon követhetőség érdekében a termelő, a palackozó vagy az első értékesítő nevét jelezni kell a címkén. A bor alkoholtartalmának feltüntetése, az édesség szerinti besorolás (száraz, félszáraz, félédes vagy éppen édes) és az adott kiszerelés mérete (általában 500 vagy 750 ml) is kötelező és nem elhanyagolható az ital forgalomba hozatali engedélyének azonosítója sem. Ugyancsak feltüntetendő az allergének megjelölése.
Kötelező elem továbbá a bor származásának, eredetének megjelölése is: minimális betűnagysággal ugyan, de szerepelnie kell a címkén a bor eredetvédelmi kategóriájának. Ez lehet oltalom alatt álló eredetmegjelölés, oltalom alatt álló földrajzi jelzés vagy földrajzi jelzés nélküli.
Az oltalom alatt álló eredetmegjelölés – röviden OEM – azt jelenti, hogy a bor teljes mértékben az adott földrajzi területről származik. Az oltalom alatt álló földrajzi jelzés – OFJ – szerinti bor legalább 85%-ban a címke által meghatározott földrajzi területről származik. A földrajzi jelzés nélküli – FN – bor esetében az ital az ország bármelyik szőlészetéből származhat és nincs meghatározva sem a fajta, sem a hozam. Az első két kategóriájú bor esetében szabályozzák a terméshozam minimumát és a fajtát, azonban mindhárom esetben meghatározzák az alkohol- és a savtartalom minimumát. Amelyik borászati termék nem eredetvédett, úgy a termékkategória megnevezését kell feltüntetni pl. habzóbor.
Hol volt, hol nem volt
Bár nem kötelező elem, de a márkanevet, a céglogót és esetlegesen az adott ital fantázianevét általában minden címkén megtaláljuk. Ugyancsak ez igaz a palackba kerülő szőlőfajtára vagy házasítás esetén fajtákra – ez Magyarországon szinte mindig megjelenik a palackon. Borválasztáskor szakavatott szemnek fontos adat lehet az évjárat is, ez viszont néha hiányzik az üvegről. Ennek oka, hogy csak akkor lehet a címkén, ha a szőlőnek a 85%-át ugyanabban az évben szüretelték.
Olyan kifejezésekkel is találkozhatunk a boros címkéken, amelyek korlátozottan használhatók. Ebből összesen huszonkilenc létezik és csak akkor kerülhet a palackra, ha a rendeletben meghatározott feltételek teljesültek. Ilyen lehet például a „barrique bor”, a „jégbor”, a „cuvée”, a „tájbor” vagy a „siller”, hogy csak néhány példát említsünk. Ezek a bor készítésének technológiájára, helyszínére vagy az ital egy-egy jellemzőjére utalnak, orientálva a vásárlót a választásban. Sok esetben találunk egyfajta borleírást is a címkén arról, milyen ízvilágú italra számítsunk vagy milyen ételek mellé ajánlják a fogyasztását – ez azonban inkább költészet és marketingszöveg, mintsem professzionális borleírás.
Természetesen nem a palackon lévő címkét fogyasztjuk, hanem a palack tartalmát, de az első benyomást mégis a címke adja. A külcsín és a belbecs összhangja által mutatja meg teljes díszében magát a bor és segít abban, hogy olyan italt válasszunk, amilyenre vágyunk.
Szerző: Rónai Márta
Forrás:
