Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke | BorPortré 2020-04-23

Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke | BorPortré 2020-04-23

Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke

Pomázi Gyula 25 évig dolgozott vezetőként a vállalati szektorban

Többek között a MOL Távközlési Üzleti területénél, az E Group Magyarországnál, valamint 14 éven keresztül a ForArea Gazdaságfejlesztő Kft. ügyvezető igazgatójaként. 2016-ban a Nemzetgazdasági Minisztérium iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára lett, majd 2018-tól az Innovációs és Technológiai Minisztériumban folytatta helyettes államtitkári munkáját. 2019. március 15-től a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke. Az SZTNH elnökeként céljának tekinti, hogy a hivatal egy erős, önálló intézmény legyen, amely a 126 éve fő tevékenységnek számító szabadalmi feladatok ellátása mellett a K+F minősítések terén is minél nagyobb segítséget nyújt a Magyarországon működő vállalkozásoknak. Az SZTNH megkerülhetetlen szereplője a koronavírus elleni harcnak, hiszen a különféle gyógyszerekre és orvostechnikai eszközökre robbanásszerűen megnőtt az igény, ennek kielégítésekor a szellemi tulajdon védelméről is gondoskodni kell. Emellett pedig mindennapos harc folyik a hamis gyógyszerek és hamis terápiás javaslatok ellen, amelyek száma szintén a napjainkat uraló vészhelyzet miatt igencsak megnőtt az elmúlt hetekben.

 

Videótár

sztnh.gov.hu