Bodri István: „Leginkább az kapcsol ki, amikor felmegyek a szőlőbe”
Kohász. Adónyomozó. Közgazdász. Mi a közös bennük? Dr. Bodri István borász, akinek négy diplomája is van. És noha szép karriert futott be az APEH detektívjeként, mégis visszavágyott gyermekkora színhelyére: a szőlőbe, hogy aztán az egész életét a borászatnak szentelje. Diplomahalmozásról, meggybombáról és merlot-n hizlalt szarvasokról is beszélgettünk a Bodri Pincészet és Szőlőbirtok tulajdonosával.
Az interjúra nem a birtoknak otthont adó Faluhelyen került sor, hanem a Magyar Nemzeti Galériában, méghozzá a Borszerda rendezvénysorozat utolsó, a fehér szín köré épülő állomásán. Már évek óta izgatta a fantáziámat, hogy milyen lehet egy komplett karrierváltás, amikor végül én is rászántam magam. Nem véletlen, hogy Istvánhoz is ez volt az első kérdésem. A válasz azonban alaposan meglepett.
Te is pályaelhagyó jogász vagy, csakúgy, mint én. Téged már gyerekként bevontak a szőlő körüli munkákba, ballagási ajándékként szőlőterületet kaptál, huszonévesen pedig a borkészítésből is kivetted a részed. Mégis, hogy lehet az, hogy erre te jogásznak álltál?
Kohász az első diplomám, de elvégeztem a rendőrtiszti főiskolát, azután pedig a jogot és végül a közgazdaságtani egyetemet is. Utóbbit úgy, hogy közben az APEH nyomozóhivatal vezetőjeként dolgoztam. Viszont a szőlészet jelentette a gyerekkori munkalehetőséget, hiszen mi ott nőttünk fel a szőlőben. Amikor ballagásra kaptam egy 400 négyszögöl területű kadarka ültetvényt, akkor tudatosult bennem, hogy nekem már van szőlőm, vannak feladataim. El is kezdtem szőlészettel foglalkozni, a szüleim segítségével. Rájöttem, hogy ez nagyon jó érzés! Viszont akkoriban ebből még nem lehetett megélni, legfeljebb másodállásban csinálni. És mivel ezt a rendőri szakma mellett is lehetett végezni, így szabadidőmben és hétvégén műveltem a saját szőlőmet és a családi közös szőlőt.
Végül mi volt az a fordulat, ami végérvényesen visszavezetett a szőlészethez, majd a borászathoz?
Ahogy haladt az idő, egyre inkább azt éreztem, hogy még több szőlőt kell vennem. Végül 1999-ben egy barátommal közösen elkezdtünk földeket vásárolni a mostani Faluhely-dűlőben, ahol ma a birtokközpont található. Egy-két év alatt felvásároltunk 20 hektár területet, ez mára 150 hektárra nőtt, és elkezdtünk szőlőket telepíteni. Majd feldolgozót, pincét építettünk. Ezt még mind a „civil” munkám mellett végeztem. Majd 2007-ben, amikor még adónyomozóként dolgoztam, válaszút elé kerültem: vagy váltok, vagy maradok a rendőrségen. Ekkor döntöttem a váltás mellett, mert addigra a szőlőbirtok már olyan gazdasági helyzetbe került, hogy el tudott tartani egy családot. 2007 óta töretlenül intenzív a fejlődés.
Manapság sem unatkozol, hiszen úgy tudom, kiveszed a részed a birtok körüli munkákból: legyen az pályázatírás, partnerekkel való kapcsolattartás, vendégek fogadása, a birtok igazgatása, és ha teheted, járod a szőlőt. Mi az, ami igazán kikapcsol?
Most már könnyű a helyzetem, mert nagyon jó kollégáim vannak. A feladatokat megosztjuk egymás között. Az én dolgom a finanszírozás biztosítása és a pályázatokkal kapcsolatos teendők ellátása. Emellett, ha olyan vendégkör érkezik, akik engem szeretnének, akkor velük a kapcsolattartás, a kóstoltatás és esetlegesen a dűlőlátogatás is a feladatom. A leginkább az kapcsol ki, amikor felmegyek a szőlőbe. És amikor otthon vagyok, ezt majdnem minden nap megtehetem. Naponta tíz-tizenöt kilométert gyalogolok. Ilyenkor azt is megnézem, hogyan dolgoznak a munkatársaim, mit csináltak a vaddisznók a kerítéssel vagy, hogy a szarvasok megdézsmálták-e a szőlőt.
Megeszik a szőlőt?
Nagyon szeretik az érett merlot-t.
Jó az ízlésük.
Igen, és amikor vadhúsos borvacsorát tartunk, mindig azt mondom a vendégeknek, hogy merlot-n hizlalt szarvast esznek. (nevetünk)
A mai Borszerda-rendezvény színe a fehér. Mire asszociálsz a fehér színről?
A fehérborra, egyértelműen. A sauvignon blanc-ra, az olaszrizlingre.
Noha Szekszárd inkább kékszőlőtermő terület…
Igen, vörösboros borvidék, de nagyon szép olaszrizlingünk is van. És ez így van jól, mert egy borkóstoló során is a fehér, rozé, vörös az ideális sorrend. Most egyébként a sauvignon blanc a kedvencem – a szép gyümölcsökkel, bodzával, grapefruittal, farkasalmával, citrusokkal, egressel.
Akkor hogyhogy nem egy fehérbor a kezdő tétel, az üdvözlő ital, hanem a malbec?
A malbec Magyarországon nem elterjedt fajta, de csodákra képes Szekszárdon. Érdemes a testességét, a maga gyümölcsösségét és frissességét egyben megnézni. Ebben a malbecben nagyon szép meggy van, ez egy meggybomba (emellett a vanília is megjelenik benne). Azt szoktam mondani, hogy illatban a négyzeten, ízben a köbön van a meggy a malbecben. Nagyon itatja magát. Egy beszélgetés során simán elfogy egy palackkal úgy, hogy az ember észre sem veszi. Több kollégám is, akik korábban nem boroztak, a malbec miatt szoktak rá a borra, mondván, hogy az nagyon finom. És valóban, ez nem egy megszokott fajta Magyarországon. Nagyon különleges. Egy igazi kuriózum.
Szerző: Rácz Laura Rebecca
Fotók: Bodri Pincészet, Szántó András
