Biró Dániel, Borostyánvirág Anyaotthon | BorPortré 2021-11-10

Biró Dániel, Borostyánvirág Anyaotthon | BorPortré 2021-11-10

Biró Dániel, Borostyánvirág Anyaotthon

1999-ben, mint polgári szolgálatos katona került a kaposvári Borostyánvirág Alapítvány Anyaotthonába. A katonai szolgálat során, a gondozóként töltött hónapok alatt megszerette a szakmát, így ekkor már tudatosan ebben az irányban tanult tovább. 

Az iskolai évek alatt folyamatosan dolgozott az anyaotthonban, először gondozóként, majd családgondozóként és végül 2005-től intézményvezető-helyettesként. Az alapítványnál végzett szakmai fejlesztések során a kapcsolati erőszak áldozatai kerültek a segítségnyújtás fókuszába, így mondhatni specializálódott a szervezet az erőszak áldozatául esett nők, anyák és gyermekek ellátására. 2017-től az anyaotthon és a bántalmazott nőket ellátó krízisközpont vezetője lett. Több sikeres pályázat és szakmafejlesztési projekt köthető a nevéhez. A fejlesztések eredményeként 2018-ban krízisambulancia és adomány bolt, míg 2019-ben titkos menedékház kezdte meg működését. Szakmai munkájáért 2018-ban megkapta a Jószolgálati díjat a hivatásszerűen végzett szociális munka egyéni kategóriájában, a 2019-es Kopp-Skrabski-díj döntősei közé választották, míg 2020-ban „Kaposvár Szolgálatáért” kitüntetéssel ismerték el. Szabadidejében horgászik és tudományos blogot ír (ELBIDA projekt), amely az 1945 előtti magyar és magyar nyelvű utazási irodalom ritka és értékes darabjaival foglalkozik. Ritkán fogyaszt alkoholt a hétköznapokban, de a horgászós hétvégék alkalmával, a helyi barátokkal való éjszakába nyúló beszélgetések során mindig kerül az asztalra egy palack bor.

Videótár

anyaotthon.eoldal.hu