Tokaji értékek
„Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.” – Igaz, nem vagyok tokaji vagy környékbeli, nem jártam e borvidék dűlőin túl sokszor az eddigi közel huszonnégy életévem alatt, ezért a konkrét helységbemutatás helyett a tokaji borvidék, mint kifejezés kerül lefejtésre. Ahogy idősebb és érettebb leszek, egyre jobban értem meg Radnóti fent idézett gondolatatfüzérét, ezáltal pedig becsülöm meg érzelmesebben hazánk természet adta örömeit.
Huszonkét hazai borvidéket találunk országhatárainkon belül és mindegyik szerethető sok okból és borfajtából kifolyólag, azonban a tokaji borvidék mégiscsak a magyar bor hírnöke, amelyet messzi földön jól ismernek. De ez milyen tényszerű okokból következik?
A vulkanikus talaj, a kontinentális, déli napos fekvés, amely védi az északi szelek romboló hatásától a tőkéket, valamint a Tiszának, Bodrognak köszönhető vízrajz együttesen hozzák létre azokat a kondíciókat, amelyek által a botrytis cinerea gomba munkájának köszönhetően végbemegy egy nemes rothadás, vagyis a borszőlő ennek hatására aszúsodik, és szorgos munkával elkészülhet a végeredmény, a tokaji nedű. Ehhez már csak az ember elszántsága, munkája szükségeltetik.
E tájat 1737-ben zárt borvidékké nyilvánította III. Károly magyar uralkodó a világon elsőként. A vidék kultúrája és maguk a tokaji nedűk, mint a magyar bor kiváló kvalitásának egyfajta szimbóluma, azonban már jóval korábbra visszanyúló történelemmel bír. A honfoglalás előtti időszakban is volt már szőlőművelés ezen a területen, majd a tatárjárás utáni betelepített olasz vincellérek általi szakértelemből gyöngyözött ki a fentebb említett, XVIII. századbéli esemény. Aranyat sejtettek a szőlőtőke gyökereiben, a szőlőszemekben az akkori fogyasztók, és ahogy később XV. Lajos francia király is mondta: „Ez a királyok bora, a borok királya.” Ez a gondolat ma is több, a 2002 óta az UNESCO Világörökség részeként kezelt területről származó borosüvegbe is bele van vésve.
A többszáz éve velünk élő borkultúra azonban nem csak egyéni, szimplán ízvilági, tényszerű, kiszámítható gyönyört ad nekünk. Ez a folyadék évezredek óta szakrális, közösségi erőt jelent, amely megmutatja a munkába vetett energia és idő kézzel fogható gyümölcsét, továbbá összehozza a családot, egy közösséget és a hétköznapokon túlnyúló unikális élményt nyújt. Melléktermékeként születnek szerelmek, barátságok, az öröm és a bánat vegyes folyományai. Azok az értékek kerülnek elő, amelyeket a mindenkori ember igazán fontosnak, személy- és életformálónak tarthat.
A tokaji aranycseppek adta öröm és boldogság tehát egyszerre kézzel fogható és nem kézzel fogható. Ez a kettősség emeli költői, földöntúli megbecsülésűvé magát a bort. Ezzel együtt pedig minden egyes helyi szőlőtőkét, legyen az kabar, hárslevelű, furmint vagy sárgamuskotály. Minden egyes napsütéses napot, órát, percet, essen az akár Tállyára, Monokra vagy éppen Tokajra.
E táj berkeibe legutóbb szűk családi körben jutottam el sok-sok évvel ezelőtt. Ami számomra azonban a legmeghatározóbb személyes emlék, hogy születésem idején édesapám vett egy tokaji aszút, amit a tizennyolcadik születésnapom alkalmával – egyfajta szimbólumként – bontottunk fel otthon az ünnepi asztalnál. Az addigi december másodikákon mindig az a kijelentés hagyta el a száját, hogy „Már csak eggyel kevesebb évet kell várni és nemsokára kibontjuk azt az üveget!”
Az az üveg kiürült. Azonban az a tudat megérett bennem, hogy hazánk szépségeit, a borvidékek különlegességeit fel kell fedeznem folyamatos érésem során nekem is. Meg kell becsüljem és észre kell vegyem a hazai természet és kultúra adta hétköznapi értékeket is. Hogy mire engem is leszüretelnek, én is közösségformáló hatással tudjak lenni a számomra fontos emberek felé, a valóban értékes magyar értékek kapcsán, mint amilyen a tokaji borvidék adta – akár életformálóként is ható – élmény.
Szerző: Bódy Kolos
Fotó: Nagy Judit, Kocsis-M. Brigitta
